Már megint te (You again)

Ezt Önnek nem ajánlom!

Használhatnám ezt a közismert szlogent is a film tömör kritikájaként. Bíztam benne, hogy jó lesz, vagy legalább is másfél óra könnyed szórakozás, de nem az volt. Sajnos ez a film egy tipikus példája volt annak, hogy hogy veszi palira az amerikai filmipar a moziba járó közönséget világszerte. Mi kell hozzá? Lássuk csak... Van egy pár korosodó színész, akik azért már nem

olyan nagy számok manapság, de a nevük még mindig jól cseng. Ehhez vegyünk két viszonylag ismeretlen, ámde annál csinosabb fiatal lányt. Legyenek ők a rokonaik és legyen közöttük valamilyen konfliktus. Bonyolítsuk egy kicsit, hogy ne legyen ennyire egyértelmű és állítsuk szembe a szülőket is. Ezt vezessük végig a filmen, úgy hogy persze a végén meglegyen azért a nagy kibékülés és összeborulás, ha már 20-30 évig ez nem történt meg...és Voilá kész is a

tökéletesen agyzsibbasztó szörnyeteg.

Ilyenkor nem értem meg a tavalyelőtt még sztrájkoló filmes szakmát, hogy hogy engedhetnek ki ilyet a kezük közül. Pedig én mindenevő vagyok és akár ebben a filmben is látnék potenciált. Sőt egyszer-kétszer tudtam is rajta nevetni. Különösen tetszett a férj szerepe a filmben, vagy a nemvárt kisöccs beszólásai. Ezekből kellett volna több, vagy szellemesebb párbeszédek a csajok között.

Igazából azon gondolkoztam sokáig, hogy nevezhessem-e egyszernézős filmnek, de visszaolvasva a többi kritikámat, és hogy következetes maradjak, azt kell mondanom ezt senkinek sem ajánlom megnézésre. 5/10 pontot tudok rá adni. Lehetett volna több is, ha több tánc jelent van benne.

(Buried)

Egyedül maradtunk

Minden színész álma, hogy egy filmben, ráadásul drámában egyedül ő szerepelhessen. Ryan Reynolds nemcsak, hogy maga viszi a filmet, de mindezt egy koporsóban teszi. 90 perc elásva az iraki sivatagban.

Olcsó koncepció

Manapság nem dívik színészet, főleg nem Hollywoodban. Jobban mennek a számítógépes effektek, meg a nagyköltségvetésű szupermozik. Ott van például a Transformers franchise, amiben szerencsétlen Shaia LeBeouf komédiázik Megan Foxxal, de az egészből csak utóbbi melleire emlékszünk. Ha nem valami ilyen „újdonságon” dolgoznak az álomgyárban, akkor biztos remake-et forgatnak, amik olyan jól sikerülnek, mint az Adam Sandler nevével fémjelzett Kismenő. Szánalmas az egész.

Ha nem ez megy, akkor művészinek kikiáltott filmeket készítenek szintén nem kevés pénzből. Példának okáért ott van a Nem vénnek való vidék, amit mindenki az egekig magasztal, bár érteni nem érti senki. Eme műalkotást potom 25 millióból (természetesen dollárban) dobták össze, és eddig a háromszorosát hozta vissza a mozikban. Ami biztos: Javier Bardem tényleg csúnya benne.

Aztán ott vannak az olyan felüdülések, mint a Buried, már ha lehet ezt mondani. Sallangmentes, alacsony költségvetésű (3 millió dollár, ahhoz képest, hogy egy koporsóban játszódik a film, soknak tűnhet, de Ryan barátunk gázsija önmagában 2 millió lehetett) és nagyon izgalmas. Hogy hogyan lehet egy film, ami 90 percen keresztül egy koporsóban játszódik, izgalmas? Összhanggal.

Minden a helyén

Kell egy színész, egy jó színész, aki képes ennyi időn át lefoglalni a nézőket a játékával. Reynolds-ot eddig nem erről az oldaláról ismertük meg, inkább a komikus vonalat erősítette (mint például a fantasztikus Buliszervízben), de meglepően jól veszi az akadályt. Szenved, jöszög, vérzik, sír, minden érzelmi fázison végigvezeti a nézőt. Aztán kell egy jó rendező, aki megálmodja az egész történetet, és filmre viszi, ez lenne Rodrigo Cortés. Ő eddig főleg spanyol filmekben volt tevékeny, ami nem csoda, lévén a Buried-et is Spanyolhonban forgatták (összesen 17 nap alatt). Aztán ott a kamera, amivel nagyon kreatívan kell bánni egy ilyen szűk helyen. Itt nem elég, hogy leraknak két kamerát, aztán hagyják őket futni. Minden oldalról venni kell az embert, átfordítani az eszközt, rázni, dőlteni. Szerencsére a színekkel is jól bántak: van sárga (a zippo gyújtó fénye), kék (a mobilé), zöld (barlangász lámpaé), piros (zseblámpáé), meg ott van a koporsó barnája is, így nem fárad el a néző szeme. A zene is a helyén van; felpörög, felizgat, ahol kell, aztán kisimul, lenyugtat, hullámzik a történettel együtt.

A sztori a lényeg

Apropó, történet: Paul Conroy, az irakban tevékenykedő civil sofőrt munka közben támadás éri. Felébredve egy koporsóban találja magát, ami el van ásva a föld alá. Az első pánikroham után megpróbál kijutni, amiben segítségére van egy mobiltelefon, amit fogvatartói hagytak neki a koporsóban. Váltságdíjat követelnek tőle, amit este kilencig kell megszereznie. Kisebb döccenők után sikerül felvennie a kapcsolatot az iraki túszmentő alakulattal, akik elméletileg mindent elkövetnek azért, hogy kiszabadítsák. Közben tűz üt ki a koporsóban, meg állattámadás is történik, vagyis mozgalmas az élet 1 m³-n is. Nem mondok el sokat, ha elárulom, a végére teljesen magára marad, ami egyfajta kritika is a nagy amerikai álommal szemben. A film utolsó negyed órája rendkívül feszített, egyben van az ember gyomra, feszengünk ültünkben, várjuk, hogy jobbra forduljon Paul sora.

Néznivaló

Megterhelő, de kiváló film a Buried. Aki unja a sok trancsírozós, egy kaptafára készülő horrofilmeket, de mégis izgalomra vágyik, annak kifejezetten ajánlott. Tényleg minden klappol, és kíváncsivá teszi az embert a hasonló alkotások iránt (mint pl. Danny Boyle 127 órája). Egy biztos: egy ideig nem szállok liftbe. Inkább gyalogolok, ott legalább van egy kis tér.

Fun Fact #1

• Hét koporsót használtak a forgatás során.

Fun Fact #2

• A fogratás vége felé Reynolds egyre jobban klausztrofóbiás lett. Az utlső forgatási napokat így jellemezte: „semmi máshoz nem fogható amit eddig az életemben tapasztaltam, soha többé nem akarom újra átélni”.

Eszkimoczy

Battle: Los Angeles

Láttátok a Függetlenség napját? Na ez még annál is ütősebb. Szerintetek van kiút?

127 hours

Danny Boyle újabb remekművel jön hamarosan a magyar mozikba. Igaz történet alapján. A trailer alapján James Franco one-man-show-jának néz ki a film, de hát egy zseni ül a rendezői székben.

Water for Elephants

Wow! Ez így elsőre szép filmnek ígérkezik az életről. Elég ha annyit mondok, hogy Christopf Walz, Reese Witherspoon és Robert Pattison szállítják nekünk a történetet.

Kecskebűvölők (The Men Who Stare At Goats)

Miért pont kecskék?

A film azzal a megjegyzéssel indul, hogy "több igaz a történetből, mint hinnéd", ami már eleve jó felütés, rákészül az ember, hogy itt valami nagy titok tudója lesz a film végére. Az első kockákon egy nagyon napbarnított bőrű és békaszemű ember néz farkasszemet a közönséggel, már itt elkezdesz mosolyogni, annyira lehetetlen a figura, aztán egy rövid dialógus után emberünk teljes erőből nekiszalad a falnak, majd lepattan. Verhetetlen Charlie Chapines szituáció. Jó kezdés, nagy remények. A történet a Ewan McGregor által megformált újságíróról (Bob Wilton) szól, aki szakítása után egész Irakig menekül, hogy bizonyítsa ex-barátnőjének tökösségét. Összeakad egy figurával (George Clooney), aki mint kiderül, az amerikai hadsereg egyik titkos programjában "Jedi lovaggá" képeztek ki. A kedvenc jelenetem is ehhez kapcsolódik, amikor Ewan barátunk, miután hallot a programról, megkérdi George-ot, hogy akkor "én is lehetek Jedi lovag?". Vicces ezt egy Obi van szájából hallani. Szóval együtt vágnak neki a sivatagnak és száz kalandnak, közben megismerjük Lyn (George C.) múltját is, a kiképzést, a tréningek hosszú sorát, majd az osztag végnapjait. A végéről természetesen nem szólok, az legyen mindenkinek meglepetés.

Sok helyzetkomikum, poén és groteszk jelenet tarkítja a filmet, amitől kellemesen könnyed lesz a hangulata egész végig, pontosan majdnem egész végig. Mr. Clooney jól játszik, így, hogy majdnem teljesen megőszült, lassan elkezdi majd levetni a régi szépfiús allűrjeit, mint amikor félig felhúzza grimaszra a száját, és nem tudod eldönteni, hogy mosolyogni akart-e, vagy idegrángása volt. McGregor asszisztál, szépen alájátszik Clooney-nak, a többi nagy öreg (Jeff Bridges, Kevin Spacey) meg rutinból hozza a rájuk kiszabott mellékszerepeket. Inkább vígjáték, mint kaland, jól eltalálták az egyensúlyt a háborús háttér és a komikus Jedi lovagok között.

Két dolog volt, ami viszont nem nyert meg: az egyik a film vége, ami teljesen banálisra sikeredett, amolyan hippis-woodstockos, ami persze passzol a kiképzéses részhez (ha érteni szeretnéd, hogy miről gagyarálok össze-vissza, akkor nézd meg a filmet), de amúgy nem jó. Mondjuk az jó, hogy legeleje és a legvége a múvinak ugyanaz a jelenet más szereplőkkel, de ez sem segít sokat. A másik sarkalatos pont a - megkapaszkodni - kecske-helyzet volt. Lehet, hogy én vagyok túl ortodox állatvédő, de egy kecskét lábon lőni, hogy aztán a szanitécek gyakorolhassanak rajtuk, az kegyetlenség, ráadásul meg is némították őket, még egy mínusz pont.

Ettől eltekintve jó volt, bár ahogy így utánaolvastam, nem domborították ki eléggé a kínzásokról szóló részt a végén, mint ahogy a könyv tette. Ja, merthogy mondanom sem kell, hogy ez is könyv-feldolgozás. Persze gondolom most majd elkezd fogyni szépen a boltokban, nagyon helyes, olvassatok! De a filmet is nézzétek meg. Egyszer.

Eszkimoczy