A legnépszerűbb színészek

Hogy teljes legyen a kép megnéztem a legnépszerűbb színészek listáját is az IMDb filmes adatbázison. A sok közhely mellett, azért érdekes dologok is vannak.
Johnny Depp a drogos-bölcsész feje ellenére az első helyre ugrott köszönhető ez az Alice Csodaországban sikerének.
A két Twilight-os tinisztár tartja magát a dobogón.
Leo-nak meghozta a népszerűséget az Erdet és a Viharsziget, de inkább az előző.
Hogy Brad Pitt hogy lett az 5. úgy, hogy egész évben nem csinált semmit...Szerintetek? Ti tudjátok?
Robert Downey Jr. karrierje töretlenül szárnyal a Vasember óta és a 2. rész is szépen szerepelt.
Christian Bale még mindig Batman, de a Fighter című filmben én nagyon várom, hogy odategye magát. Oscarra hajt?
Gerard Butler 8.! Miért?
Megan Fox szintén halvány volt 2010-ben, azonban népszerűsége nem rogyott meg. Ki tudja miért? (Nekem van egy-két tippem :D)
Zoe Saladana, ha nem lenne ismerős számotokra nem kell megijedni. Ő az a csaj, aki az Avatarban Sam Worthington UFO csaja volt. Még mindig tarta a film hozta népszerűség.

A tanulság: sztárok jönnek, sztárok mennek, de Brad Pitt mindig benne lesz a legjobb 10-ben!

2010 legjobban kereső filmjei (Ki gondolta volna?)


A Boksz Office Mojo kiadta 2010-es összesített listáját azokról a filmekről, amelyek a legtöbbet hoztak a kasszáknál. Mindenesetre érdekes lista:

10. A titánok harca 493,2 millió dollár

9. Így neveld a sárkányodat 494,9 millió dollár

Erről én is írtam, itt.

8. Gru 539,9 millió dollár

7. Vasember 2 621,8 millió dollár

6. Twilight Eclipse 693,5 millió dollár

5. Shrek 4 739,8 millió dollár

4. Harry Potter és a halál ereklyéi I. 824,1 millió dollár

3. Eredet 825,4 millió dollár

2. Alice Csodaországban 1 milliárd dollár

1. Toy Story 3 1,1 milliárd dollár

Nos, hölgyeim és uraim, íme a lista. Ki tudja, hogy A titánok harca hogy lett a 10.?

Az látható, hogy 2010 a folytatások és az animációk éve volt. Ráadásul a 6 film 3D-ben készült. Érdemes lesz visszanézni a listára 2011 végén, pl. a Tron szereplése miatt, de az élmezőnyben biztos nem történik majd változás.

A mások élete (Das Leben der Anderen)



Érdekes film akadt a kezeim közé minap. Régóta szerettem volna megnézni, de valahogy soha nem éreztem azt a megállíthatatlan erőt, ami a DVD-t a lejátszóba irányítaná. Végül azonban mégis eljutottam ide. Érdekes a film, mert nem váltott ki belőlem különösebben heves érzéseket, pedig egy többrétegű, sok mondanivalóval rendelkező művészfilmről beszélünk. Talán a téma miatt.

Ez a film egy történelmi, dokumentum film is lehetne szépművészeti köntösbe öltöztetve. A helyszínek, a szereplők a szocialista Berlinben a 80-as években uralkodó légkör hangulatát adják vissza. Két szálon fut a cselekmény: egy Stasi ügynök és egy értelmiségi házaspár oldaláról megközelítve. Az előbbi a rendszer hű katonája, míg az utóbbiakat egy író és egy színésznő alkotja, akik mindketten ünnepelt hírességek az NDK-ban. Az ő átalakulásukat követhetjük végig, hogy válnak a rendszer szolgáiból a hatalom ellenségeivé. Mindenképpen érdemes végignézni a filmet, ha szeretnénk képet kapni az akkori berlini értelmiség mindennapjairól.

A frusztrált hangulatot nagyon jól aláfesti a zene és a lehallgatási jelenetek. Szinte a bőrünkön érezzük a sötét, szűk helységek nyirkos hideg levegőjét.

A kor bemutatása, amit a rendező bevezetőnek szánt a film elején viszont hosszúra sikeredett. Ahhoz kevés, hogy hiteles és pontos képet kapjunk a dolgokról, ahhoz viszont hosszú, hogy ne unatkozzak kicsit. A Stasi ügynök a film elején hidegfejű katona, akinek semmi más nem számít a hivatásán és a szocializmuson kívül, azonban mikor elkezdi lehallgatni a művészeket és kiderül a kulturális miniszter mocskos titka csalódik a rendszerben. A rendező ezt a részt túl gyorsan átkötötte, nem hagyott elég időt a szereplőnek, hogy vívódjon magában. Kicsit zavart az is, hogy az ügynöknek nincsenek célja ugyanazt a munkát képes csinálni évekig legyen az akármilyen monoton vagy személytelen. A szereplők többnyire hozták a figurát, viszont nem érdemes megnézni szinkronosan a filmet, mivel sokat ront a színészek játékán.

A film bemutatja a kort egy bizonyos látásmód segítségével. Hogy ez mennyire hiteles nem tudom eldönteni, viszont elgondolkodtató és érzékeny. Érdemes lenne történelem órán megnéznie a végzős diákoknak és utána egy kicsit filozofálgatni a tanárral. Ez tipikusan az a film, hogy nem lehet egy pontszámmal meghatározni a minőségét, vagy a tetszés-nem tetszés fokát, mivel mindenkiből más érzést vált ki függően attól, hogy ki mennyit élt meg a korból, mit tapasztalt, milyen érzései vannak iránta. (10/8) és zárójelbe teszem, mivel én érzem így, és ebben a pillanatban.

A közösségi háló (Social Network)

Aki követi a sorozatjunkiet, az tudja, hogy Aaron Sorkint (Sport Nights, West Wing) az egyik legjobb tévés írónak tartom. Filmforgatókönyvek is kötődnek már a nevéhez, így a Facebook létrejöttét feldolgozó Közösségi hálót miatta bizony vártam. Ha ehhez hozzávesszük a rendezői székben elhelyezkedő David Finchert (The Game, Fight Club), akkor érthető, miért kellett mindenképpen megnézni, a nem tökéletes trailerek és a túl aktuális téma ellenére is.

Kódolja a közösségi hálót épp

Pont ezért, mert friss és most vált az emberek életének részévé a Facebook, nem is értékelhető rendesen a film. Bárhova nézel, rengetegen alapból elítélik a művet. Igazából nem is kell messzire menni, itt a filmbuzin is sokan ezt tették a trailereknél. Gondolom egy Bill Gates vagy Steve Jobs központú filmnél is húznák a szájukat.

A Social Network főleg Mark Zuckerbergről szól, aki 26 éves jelenleg és multimilliárdos. Ebből a legfiatalabb. Ennyire érdektelen az a történet ami azt mutatja be miképp jutott ide? Egyáltalán nem arról szól, hogy egymást jelölgetik az emberek online, konkrétan egy friend request van benne. Azt látjuk, ahogy születnek az ötletek, egy ablakba írt képletből a zárt egyetemi rendszeren át 1 millió felhasználóig jutnak. Meg mást is még.

Azon nem csodálkozom, hogy Zuckerberg felszólalt a film ellen, mivel antiszociális, egyáltalán nem szerethető zseninek mutatják be, aki lenézi az embereket, miközben szeretné ha elfogadnák. Végig. A legjobb barátja pereli, pár harvardi sportoló pereli, ő meg rangon alulinak érzi, hogy az előzetes meghallgatáson – vagy mi a neve ennek, amikor már dokumentálva találkoznak a felek és az ügyvédeik polgári peres ügyben – egyáltalán odafigyeljen.

Tárgyaláson lazít a Facebook alapítója

A film szerkezete szinte zseniális, gondolom a sok dumán kívül erről tehet Sorkin. Ezt nem vágással hozták ki így a forgatás után, hiszen... áh, várjunk csak, előbb mondom a lényeget: két polgári peres ügy és egy nagyszabású flashback teszik ki a főbb szálakat. Ezen között a váltás olyan feszes, mint Adriana Lima popója pár éve. Az egyik meghallgatáson feltesznek egy kérdést amit a másikon válaszolnak meg. Nem mondanám, hogy nehéz követni, jól megkülönböztethetőek a helyszínek, viszont Sorkinosan pereg, mint az istennyila. Na jó, erről biztos Fincher is tehet. Remek a film, nem csak azért, mert szinte nincs benne olyan perc, amikor nem beszélnek, hanem mert így nem ereszt, nem ül le.

A szereplők kapcsán csak dicsérni lehet a castingost. Jesse Eisenberg egyáltalán nem szerethető a filmben, szemben például a Zombielanddel. Ahogy már említettem, egy utálandó antiszociálist kell hoznia és megbírkózik a feladattal. A másik, hogy a legjobb barátját alakító Andrew Garfielddal sem volt baj, bízhatunk benne, hogy pókembernek is jó lesz majd. Aki kicsit furcsa volt az Justin Timberlake, mivel a paranoia nem jött át az alakításából, pedig a szöveg szerint Sean "Napster" Parker meg volt győződve róla, hogy őt követik és "arctalan" emberek akarnak neki rosszat, de ő nem húzza le a filmet.

Social network - A közösségi háló értékelés

Ez bizony 9/10-es filmélmény lett. Teljesen megértem, hogy Zuckerberg nem kedveli, az emberek most már így fognak emlékezni a cég születésére, pedig jó pár dolog fel van benne tupírozva, hogy drámaibb legyen.

Egyszerűen bonyolult (It's Complicated)


Ez a film édes-savanyú lett. Vagy úgy is össze tudnám foglalni nem ennyire röviden, hogy közepes film, elég jó színészekkel. Körülbelül ennyi az amit kiváltott belőlem a film. A rendezőnőt ismerhetjük a Minden végzet nehéz című film miatt. Meg úgy általánosságban a nőknek szóló filmekből. Szóval egy korrekt rendezőnővel állunk szemben, hozzá kapcsolódnak Meryl Streep, Alac Baldwin (aki nagy kedvencem) és Steve Martin, és nem kisebb zeneszerző festi alá a filmet, mint maga Hans Zimmer. Ezek után kicsit fájó megint azt mondanom, hogy a film egy borzasztó nagy kapufa lett.
A történet olyan, mintha elkezdtek volna az írók a válás utáni trauma feldolgozásáról írni, majd egy romantikus tinivígjáték-szerű történetben pihentek volna meg. Meryl és Alac házasok voltak sokáig, de nem volt idejük egymásra, ezért elváltak. A fiuk diplomaosztóján, azonban újra összejönnek, majd talán meg akarják próbálni még egyszer, azonban Meryl 10 év után tovább lépett és lehet összejön Steve Martin-nal.
A színészek játéka viszont pozitív. Meryl szinte mindig tökéletes és itt is így van, bár néha kicsit talán túljátsza, de ez már nagyon kukacoskodás a részemről. Alac Baldwin-t személy szerint nagyon bírom és nálam nagyon ülnek a szexista poénjai (szerintem tipikusan ilyen alkat), de színészileg hozza a tőle megszokott közepesnél kicsit erősebb játékot. Steve Martin-nak viszont nem volt elég ideje a filmben kibontakozni, valahogy neki azok a filmek állnak jól, amiben ő a központi figura. A többi szereplő viszont teljesen feleslegesen folyik bele a sztoriba és itt elsősorban a gyerekekre gondolok. Ez véleményem szerint rendezői és írói hiba.
A film egy korrektül elkészített középszer. Viszont a poénok, amik akár klasszikusak is lehetnek idővel és Meryl Streep miatt kicsit feljebb pontosok 5-nél. 10/6,5, de biztos nem fogom újranézni mostanában.

Így neveld a sárkányodat (How to Train Your Dragon?)

Bizony engem is megcsapott a karácsony szele és egy feelgood filmre vágytam. Úgy voltam vele, hogy az sem zavar, ha giccses lesz és csöpögős. Így esett a választásom erre a filmre, és meg kell hogy mondjam az év talán legnagyobb meglepetését szolgáltatta a számomra. Annyira jó érzés töltött el a film után, hogy órákig vigyorogtam magamban. Bár azért azt a rend kedvéért megemlítem, hogy durván hollywood-i klisés a film, tehát aki nem tudja már az elején hogy mi lesz a film vége és milyen fordulatok lesznek benne az egy rénszarvas (ha már karácsonyi hangulat J).
Van egy viking falu, amit mindig megtámadnak a sárkányok. Van egy srác, aki egy kicsit se néz ki vikingnek. És van egy barátság, ami az egyik sárkány és a srác között alakul ki, persze titokban. Majd kiderül a titok, majd következik a nagy ütközet a sárkányok és az emberek között, hogy a végén apa és fia, emberek és sárkányok egymásra találjanak. Ugy

e már értitek miért tipikus az egész?! Talán negatívumokról ennyit tudnék csak elmondani.
Az rajzolás során nem törekedtek arra, hogy Disney minőségű szép figurákkal jöjj
enek ki és ez pont jó volt így. Sokkal jobban átjöttek nekem az érzések, ami elsősorban a cicás-
kutyá
s sárkánynál lett zseniális. A képek ahol kell szépek, ahol kell elnagyoltak, de pont jó és pont eléggé. Az akciók érdekesek, a repdesős jelenetek pedig lélegzetelállítóak. A zene gyönyörűen illeszkedik a filmhez, akár magában hallgatva is fantasztikus élmény.
Ha valakinek csömöre van már a minden évben látott karácsonyi moziktól, de azért mégis szeretne hangulatba kerülni, annak meleg szívvel és meleg forralt borral tudom ajánlani ezt a filmet. Pontszámilag 10/8,5. Sajnos a történet miatt muszáj volt kegyetlennek lennem.

A szív bajnokai (The Blind Side)


Tudjátok, ez az a film, amiért Sandra Bullock Oscar-díjat kapott. Tehát most rendhagyó módon az ő elemzésével kezdem az írást és később térek át a filmre.

A jó öreg Szandi tökéletesen hozza a film során ráaggatott középosztálybeli családanyát. Nagyon nem bontakozik ki a személyisége a filmben, nem ismerjük a múltját, vívódásait…, de azt igen, hogy mit csinál a jelenben. Szóval ő egy harmonikus családban élő tehetős anyuka, amit magának köszönhet. Igazából nem tudok semmi rosszat mondani rá, hozza a figurát, és a pici poénok is ülnek. Egy picit az böki talán a csőrömet, hogy nem biztos, hogy Oscar-díj szintű alakítás volt. Valószínűleg a téma miatt csíphette meg a plakettet Helen Mirren és Meryl Streep elől.

És ha már Bullock érdemeit kiemeltem, most jönne a film, azonban erről nem tudok olyan szépeket mondani. Nem rossz, nem rossz…korrekt kis film ez. Tényleg végig jó hangulatot ébreszt az emberben és egy pillanatig sem szomorkodunk, de azért láttunk ennél sokkal jobbakat is ebben a műfajban. A story igaz történeten alapszik. Van egy színes bőrű srác, akit egy tehetős család maga mellé vesz, mindenki egyből befogadja és családtagként kezeli. Nekem ez egy kicsit túl egyszerűen ment. Tehát semmi előítélet, vagy gyanakvás? Mindenesetre a fiú tehetséges az amerikai focihoz (50 kilóval nehezebb a korosztályánál MUHAHA), ami következtében ösztöndíjat nyer és ünnepelt sztár lesz belőle. A film nagyon nagy pozitívuma volt számomra a stáblista közben megjelenő családi fotók, amelyek a valós személy életéből kerültek elő. Öröm volt látni, hogy ez nem csak mese volt.

Összességében kerek kis feelgood film ez a A szív bajnokai. Mindenkinek tudom ajánlani egy könnyed délutáni mozizáshoz. 7/10.

22 lövés (22 Bullets / L'immortel)



Egy francia gengszterfilmről beszélünk, ami valós történeten alapul. Azért érdemes kiemelni, hogy francia, mert egyáltalán nem a hollywood-i hasonló témájú filmek másolata. Sokkal európaibb, érzékenyebb a film. A rendező Richard Berry nem jegyez különösebben neves filmeket, ami bizony me

glátszik a klisék használatából. De nem tudok ezért haragudni rá, mert azért csak úgy van vele az ember, hogy egy gengszterfilm az legyen olyan, amilyennek lennie kell, a klisékkel együtt. Gondoljunk csak bele, hogy milyen lenne egy ilyen film leszámolás és lövöldözés nélkül?

A történetben egy maffiavezér visszavonul, ám a múlt árnyai visszarángatják a bűn mocsarába. Kezdetben ellenáll, de végül leszámol merénylőivel. A történet végtelen egyszerű, mint a bot. A kisebb-nagyobb csavarok is olyanok, hogy csak legyintünk rá, hogy ez is megvolt, de nem döbbenünk le tőle egy kicsit sem. Hasonló hibába estek a készítők, mint a Book of Eli esetében. Nem tudták eldönteni, hogy merre menjenek. Bosszúhadjárat legyen a film, vagy krimi. Egy ideig az előbbi, majd a másik stílus jegyei domináltak. Ráadásul néha olyan hirtelen jött egy-egy fordulat, ugrás a térben és időben, hogy azt se tudtam hol vagyok. Néha előkészítetlenek voltak az események.

Viszont pozitívuma a filmnek az, hogy nincs éles határ a jó és a rossz oldal között. Mindkét félnek bemutatják az emberi oldalát is, szerethetővé teszik őket. Egyedül csak a Zacchia nevű szereplő esetén következetlen a rendező, ő végig a rossz arc marad. Ez viszont szerintem így félmunka. És itt is van kettősség a filmben, mint már említettem. Most gengszterfilmről, vagy egy érzelgős moziról beszélünk? Nem kell mindkettő. Nem lehet a Keresztapát mégegyszer elkészíteni.

Jean Reno néha nagyon jó a szerepében, viszont a mozi legnagyobb részében beleszürkül a filmbe. Részben ez a rendezés hibája, de Jean se találta meg a formáját. A főgonoszt játszó Kad Merad-ról is hasonlót lehet elmondani, azzal a különbséggel, hogy ő fokozatosan javul fel a filmben. Az elején szürke semmitmondó, igazából nem is néz ki maffiavezérnek, viszont a történet végén van egy-két nagyon nagy jelenete.

Összességében azonban felüdülés volt ez a film. Végre láttam egy végre nem amerikai stílusban készülő gengszterfilmet. Sok hibája van, de valahol mégis szerethető és bátran merem ajánlani mindenkinek, hogy nézze meg. Az osztályzásnál 7 és 8 pont között vaciláltam, úgyhogy igazságosan kap most a film egy 7,5/10 pontszámot, ami teljesen igazságos végig gondolva.

Újabb taggal bővült a hálózat!


Kedves olvasók!

Örömmel értesítek minden filmrajongót és rendszeres blogolvasót, hogy megjelent a VaPe MovieWorld a Facebookon is, úgyhogy LIKE IT!

Csatlakozzatok az oldalhoz, hogy létrehozzunk egy igazán nagy filmes közösséget!

VaPe

12 dühös ember (12 Angry Men)

Vannak olyan pillanatok, mikor az ember nem akar rohanni. Hedonista énjét félretéve valami többre vágyik. Filozofálgatni akar, a világ nagy igazságtalanságait megoldani. Az 1957-ben forgatott klasszikus, a 12 dühös ember se szórja az akciójeleneteket. Ráadásul egy szűk térben, nyomasztó falak között kell eltöltenünk közel másfél órát a szereplőkkel. Mégis miután megnézi az ember ezt a műalkotást a lelke ismét szabaddá válik, feltöltődik.

A filmet Reginal Rose hasonló című írása alapján rendezte Sidney Lumet. Első rendezése volt ez a később világhírűvé vált direktornak. Egy esküdtszék vívódását követhetjük nyomon, úgy hogy a végén akkora katarzisban lesz részünk, amit nem sok mozi tud nekünk megadni.

Kezdésként egy tárgyalásba csöppenünk, aminek a végén az esküdtszék 12 tagja elvonul egy külön szobába, hogy ítéletet hozzanak. A bűntettről kezdetben nem tudunk semmit, az igazából nem is lényeges, csupán annyi szabály van, hogy egyhangú döntésnek kell születni. Első körben 11 ember szavaz a vádlott bűnössége mellett, 1 ellene. És innen indul a bonyodalom. A szereplők mind-mind kiválóan felépített karakterek, nagyszerű színészi munka mellett. Gyönyörűen átjönnek a harcias, a gyáva, a nemtörődöm…emberek típusjegyei. A film mintapéldája annak, hogy kell egy vita során viselkednie a partnereknek indulatok nélkül, érvelve.

A rendező zsenialitását dicséri, hogy végig egy helyszínen, a szereplők folyamatos párbeszéde mellett tudta megoldani azt, hogy egy percre se veszítsük el a fonalat, vagy ne aludjunk bele a filmbe. Folyamatos feszültségkeltés, és a megfelelő pillanatokban elhelyezet szusszanásnyi szünetek teszik fogyaszthatóvá a művet. A fordulatok mind-mind váratlanul törnek a nézőre, hogy a végére olyan feszültség gyűljön fel bennük, hogy a legkeményebb, ám megtört esküdttel együtt tudjanak sírni.
Bár a korabeli kritika kitörő lelkesedéssel fogadta a filmet, azonban a pénztárak nem csörögtek a dollárosok és penny-sek ezreitől. Így kicsit elégtételt véve a múlton, ezúton adok a filmnek 10/10 pontot, azzal az útravalóval a filmrajongóknak, hogy ezt semmiféleképpen se hagyják ki.

Terjeszkedünk!

Ezúttal nem filmes memoárt írok a blogban, hanem szeretném bejelenteni, hogy felkerült az oldal egy filmes közösségi oldalra, alias film.miner.hu . Remélem ezzel a lépéssel az oldal népszerűsége törtelenül fog a csúcs felé haladni és hogy egyre többen fognak jobbnál jobb filmeket megnézni a mozikban.

Hamarosan jönnek az újabb kritikák. Legyetek naprakészek!

Bicebóca Kalandjai


Hosszú jegyesség (Un long dimanche de fiançailles)

Remélhetőleg a francia filmekről nem mindenkinek a Taxi sorozat ugrik be, mert bár elvitathatatlan érdemeket szerzett az is a maga nemében, a kontinens fő sajtgyártója képes sokkal kevésbé mozinéző-vadász produkciókat is letenni az asztalra.

Pro: szép képi világ; jó színészi játék; ismerős arcok

Kontra: kissé követhetetlen történet

Értékelés: Audrey Tautou egyenlő Amélie-vel. Ezt senki sem vitatja, mert bár Audrey nem mondható öregnek, valószínűleg élete végéig ezzel a szereppel fogják azonosítani. Az a film mind képi világával, mind történetével belopta magát mozirajongók millióinak szívébe, és átalakította bennünk a képet, amit a francia filmről gondoltunk. Érzékeny volt és elgondolkodtató, mégis mindezt amolyan franciá

san tette.

Hogy miért is térek ki ilyen hosszan egy másik filmre rögtön a kezdéskor? Mert a Hosszú jegyesség kísértetiesen hasonlít az Amélie csodálatos életére. Mind a film fotózása, mind Ms. Tautou karaktere ismerős szájízt hagy maga után, de szerencsére nem annyira, hogy utánzásnak vehessük a filmet. Természetesen a sztori egyáltalán nem kapcsolódik az Amélie-hez, más világot és más élményeket tartogat a nézőknek.

A helyszín Franciaország, az időpont az első világháború utáni évek (akkor még csak a Nagy Háború). A főhős Mathilde, a gyermekbénulásban szenvedő fiatal lány, aki vőlegénye után kutat. Keresése reménytelen, de ő nem hallgat senkire, és kitartóan, már-már Don Quijotét meghazudtoló módon kergeti képzeletbeli szélmalmait. Reménytelennek mondom

, mert szinte mindenki, aki találkozott a saját magát a háborúban megsebes

ítő, és emiatt halálraítélt fiúval a fronton, azt meséli, hogy látták őt meghalni egy bombázásban. De Mathilde jobban bízik saját megérzéseiben, mint a szemtanúk állításaiban. Már mi sem hiszünk a boldog befejezésben, de persze szurkolunk neki, mint az afrikai úszónak, aki majdnem elsüllyed az olimpiai medencében. A végén nem hiányozhat a katarzis sem, de hogy mit is rejteget pontosan a végkifejlet, az talán nem is fontos. Mert itt is érvényesül a mondás: nem a cél a fontos, hanem az út, ahogy elérsz oda. Mathilde, ahogy halad előre a nyomozással, úgy éri egyre több kudarc, és a néző egyre jobban drukk

ol neki, hogy ne adja fel.

Bár a történet Mathilde-ról szól főleg, a többi karakter is említésre méltó. Olyan nevek szerepelnek a filmben, mint Marion Cotillard, aki mint korzikai szajha űzi szerelmének elveszejtőit a háború után, mintegy párhuzamos küldetésként a főszállal, valamint Jodie Foster, aki számomra kissé meglepetésként kiváló franciasággal hozza a neki szánt mellékszerepet. Emellett a nyíltan homoszexuális Ms. Foster egy elég szenvedélyes jelenetben bizonyítja, hogy legalábbis képes eljátszani a férfiakkal való tüzes szenvedélyt is, amiért külön pluszpontot adnék a filmnek. A szexualitás átjárja az egész filmet, nemcsak a meglehetősen expresszív szexjelenetek miatt, hanem akár az olyan egyszerű snitteknél is, mint amikor Mathilde-ot masszírozzák a történet elején. Ez nem obszcenitás, csupán másmilyen világnézet, és nem feltétlenül csak ettől, de sokkal „franciásabb” a film emiatt. A színészi játékokra sem lehet panasz, szerencsére senki sem akarja a többi szereplőt lejátszani a vászonról, kényelmesen megfér a sok dudás ebben az egy kis francia csárdában. Örömmel üdvözöltem Dominique Pinon-t is, akit szintén az Amélie-ből

ismerhet a néző. Talán a legkevésbé Audrey Tautou tudott elragaszkodni zsánerkarakterétől, szinte egy az egyben hozza a naiv és szeretnivaló Amélie-t, talán kevéssel több daccal megfűszerezve annak jellemét. De tényleg nem lehet panasz senkire, pedig jó sokan vannak.

A szereplők számossága kicsit meg is bosszulja önmagát; a követhetőség rovására megy a sok név és a visszaemlékezések miatti időbeni ugrálás. Amikor fél óra után előjön egy francia név, mint pl. Rouvières, nem feltétlenül tudjuk archoz kapcsolni, és kiesünk a történetből. Persze aztán a sztori folyása visszaterel minket a jó kerékvágásba, így nem szorulunk a szövegkönyv folyamatos böngészésére.

Kedvelni való film a Hosszú jegyesség; minden hibája ellenére jó érzéssel kelünk fel a díványról a megnézése után. Aki szerette az Amélie csodálatos életét, annak szinte kötelező megnézni, bár igaz, hogy a világháborús környezet miatt a galamblelkűeket kissé megviselheti a történet, de azok is nézzék meg, aki már megcsömörlöttek a hollywoodi sziruptól, és kipróbálnák, hogy hogyan ízlik az európai film. Kevésbé tömény, mégis jó.

- EszkiMóczy -

Éli könyve (The Book of Eli)

Miután megnéztem a filmet, az volt az érzésem, hogy valahogy nem találták a készítők a történetnek azt a fonalát, amire fel lehetne építeni az egészet. Úgy tűnik nekem, hogy a két szék közül a földre csüccsentek. Ugyanis, van egy posztapokaliptikus helyzet, mikor az emberek összevesznek, eldurrantanak egy-két atomot, szétnyílik az ég és a nap felperzsel mindent. OK.

Viszont van egy másik vonal is, ahol a hit teremtő, életet adó erejét hozzák előtérben. OK.

De ez a kettő együtt, így, ebben a formában, nem OK.

Valahogy nem kellett volna az egyensúlyra törekedni. Külön-külön is megállja a helyét a két szál. Gondoljunk csak Az út halál utáni hangulatára, vagy a Ponyvaregényben arra a jelenetre, mikor Samuel hosszan idéz a Bibliából. Valami ilyesmivel is próbálkoztak, de nem volt annyira karakteres.

A cselekmény annyi, hogy Eli elindul nyugatra, mert el akar oda vinni egy könyvet. Hogy pontosan hova ő se tudja. Aztán van egy gonosz vezér, aki kicsit nekem egy western-film főgonoszára hasonlított, mintsem egy világégés utáni vezérre. De ő is nagyon keres egy könyvet. Nyilván a két könyv egy és ugyanaz és mikor kiderül, ekkor kezdődik a baj, ugyanis Eli nem akarja odaadni neki.

A film nem tartalmaz annyi bunyót, mint vártam. Ez pont feljebb említett kettőség miatt van, mivel inkább filozofálgattak, mint verekedtek. Ami pedig volt azt sem nevezném jól összerakott harcnak. Egyedül a híd alatti útonállós bunyó volt emberes. Denzel a sötétben gyakja a népet. Király!

Aztán hol leül a film, hogy felpörög kicsit, de sehol se az igazi. Tele van oda nem illő lassításokkal. Denzel gyalogol, aztán megint, aztán megint és mindezt slow-motion tempóban. Színészileg hozta a tőle elvártat, de szerencsétlenségében, ebben a filmben a rendezésben nem volt több. Gary Oldman a posztapokaliptikus főgonosz western vezér se maradt el Washington mögött, de nem volt elég erő az ő játékában sem. Mila Kunis, pedig eye-candy-nek sem mutatott sokat. Ráadásul a végén, a Lara Croft-szerű keménykedős jelenetével még adtak is egy pofont a…filmnek.

Mindezek ellenére a film, azért tetszhet valakinek. Vallási utalásokkal van tele, meg tanításokkal, és én is belátom, hogy ínséges időkben nagy hatást tud gyakorolni a hit mindenkire. Jelképek is vannak a filmben: messiás, apostol… stb., mindez beágyazva egy élettelen tájba, ahol a leginkább ülhet a dolog. És ült is volna, ha nem lett volna benne a kettősség. Számszakilag a film 6/10, vagyis azért lehet majd egyszer még újranézem…talán.

A feláldozhatók (The Expendables)


Ebben a filmben minden van, amit egy igazi férfit jellemez. Motor, kocsi, tetoválás, nők, fegyverek, verejték és izomszag. Ez egy igazi tesztoszteronbomba.

A film annyira egyszerű, mint a bot. Viszont senki nem is várt tőle többet. Ez egy ízig vérig akciófilm a javából. A történetben nincs túlbonyolítás. Van egy zsoldos csapat, aki kap egy megbízást. Feltérképezik a terepet, nem vállalják a küldetést, de végül mégis visszamennek, hogy lenyomják a gonoszt. Próbáltak beleszőni egy kis művészetet is, ami inkább csak időkitöltésre volt jó, mint komoly hozzáadott értéknek. Így nem kellett agyalni filmnézés közben, csak elmerülni a puskaropogás, robbanás morajlás keverékében, rendesen átitatva verejtékkel, izommal, és annyi tesztoszteronnal, hogy mindenki Bruce Lee-nek képzelhette magát egy időre. Arnold Schwarzenegger és Bruce Willis csupán egy kis szerepet kapott és azt gondolom, hogy ez inkább tisztelgés az akciófilmeknek és a kollegáknak, mintsem pénzkereseti lehetőség volt az esetükben (Schwarzinál különösen). A poénok jól ülnek a filmben, igazi tökös férfias ugratások, mint pl. Dolph Lundgren és Jet Li esetei. Bár részemről a svéd szerepe kilóg, nem egészen a filmbe illő.
Az akciók a filmben szinte már-már a gyönyörű kifejezést igénylik, de mégsem. Az oké, hogy naturalizmus és szakadjon, ami csak tud, de nekem ez valahogy mégsem állt össze. Egyrészt a vér, annyira mű volt, hogy egy „zs” kategóriás filmben is élethűbb kis túlzással. A másik rész, ahol kilóg a lóláb az az erődítmény alatti harc, ahol nem értem miért kellett felgyorsítani és szétvágni a bunyót. Összességében azonban jól koreografált szórakoztató szintű jelenetek vannak.
A film 100 perc alatt egyszer sem ül le annyira, hogy unatkoznom kelljen. A Mickey Rourke-féle érzelgős jelenet, bár nem illik annyira a film karakterébe, mégis profi színész munka, így ez sem lett érdektelen. Összességében elmondható, hogy bár nem tökéletes a film, mégis visszahozott valamit a műfaj aranykorából, mikor a lőszer és a robbanóanyag soha nem fogyott el. Az említett akciójelenetek hibái és a fölösleges szálak miatt a történetben én most a maximális 10-ből 8 pontot adok erre a filmre, azzal az útravalóval, hogy aki szereti ezt a stílust annak 10, aki nem annak akár 6 pontot is érhet a film.

Közönséges Bűnözők ( The Usual Suspects )


Előre vetítve mondom, hogy nekem csalódás volt a film. Csalódás, mert igaz vártam a végén a csattanót, ami menetrendszerűen meg is érkezett, de nem ezt és nem így. Sajnos ez bennem rossz szájízt hagyott. Habár a film alatt végig jól szórakoztam és megvolt a feszültség is meg minden ami kell egy krimihez, de mégis. Kicsit hülyének néztek minket a végén az alkotók és ha úgy vesszük kidobtunk másfél órát az ablakon az életünkből. Rögtön, ahogy jött a megoldás elkezdtem gondolkozni, hogy mikor jöhettem volna rá, hogy hol voltak apró jelek elejtve, amiből rá kellett volna jönnöm. De többszöri újranézés után se volt ilyen.
A story röviden annyi, hogy bűnözőket zaklatnak egyfolytában hiába akarnának jó útra térni. Az egész story két szereplő konfliktusára van kiélezve és ehhez kapcsolódnak a többiek. Színészileg kiválóan megoldják a feledatukat. Kevin Spacey ismét nagyon jól hozza a hülye fejjel bambulós, a világról és a valóságról semmit nem tudó kis szerencsétlent és hát a végén is hihető mikor kiderül, hogy ő az aki… Nade a storyról röviden: van ez az 5 bűnöző; 4-en ismerik egymást, Spacey csak hozzájuk csapódik. Egy felépített kelepce az egész sztori, ami New Yorkból indul, hogy a végén szépen lassan eljussanak L.A.-be és beteljesítsék a végzetüket. Kezdenek egyre inkább rájönni, hogy valami nem stimmel, de nem tehetnek vagy akarnak mást tenni, minthogy véghez viszik a feladatukat. Egy Kaiser nevű ember felbérli őket, aki amolyan mítosz féle a bűnözők körébe, na nem a példa, hanem akitől rettegni kell. Különösen kegyetlen, rettegett személy, akinek magas körökben vannak barátai. A lényeg, hogy senki nem tudja, hogy is néz ki valójában. Egy embert kivéve, akit meg kell ölni, ám őt egy hajón őrzik fegyveresek. A küldetés biztos halál, de nincs más választásuk. Az egészet Spacy és a nyomozó párbeszédéből tudjuk meg. Azonban a trükk ott van, hogy Spacey csak kitalálta az egész storyt, vagy csak egy részét, vagy nem … ezt soha nem tudjuk meg. Mint ahogy azt is csak sejtjük, hogy a főgonosz is ő lehet, mert bár átejtette a rendőröket és védelmet kapott felülről és az egyetlen túlélő is őt azonosította, mégis ha ilyen fontos lett volna, hogy ne ismerje őt fel akkor miért hagy maga után szemtanút?
Hello Világ!

Noshát ez az első bejegyzésem. Kíváncsi vagyok milyen pályát fog leírni a bloggolásom. Egyenlőre csak tapogatózok próbálkozok, de majd később szeretném értelmes tartalommal is ellátni ezt az oldalt. Addig is kitartás!!! :)